2014. november 2., vasárnap

Hírek

Tudom, hogy már rég nem írtam ide, most azonban sok újdonsággal jöttem, és ebben a hónapban még jó pár dologgal fogok jönni valószínűleg.
1. Hamarosan fel fogok tenni egy térképet Loraennáról. Úgy rémlik, már régebben is tettem fel egy térképet, azóta azonban már jó sokat módosult a világ elrendezkedése.
2. Loraenna idő számításáról is teszek fel hamarosan egy képet, mely Loraennát, a napját, és a holdjait ábrázolja távolról, valamint röviden mellé írom, hogyan is számítják a napokat, hónapokat, éveket ott. Ez a két kép nagy valószínűséggel benne lesz majd az eredeti könyvben is, akárcsak a kiejtés táblázat, amelyet már kiraktam ide.
3. Már több, mint a fele készen van a negyedik résznek, decemberig pedig teljesen kész lesz a könyv, hogy feltehessem nanowrimora, persze ezután még több hónapig szerkeszteni fogom, mielőtt kiadható formában lenne. Addig is ezen a linken követni lehet, hány szónál tart a 3-4. rész együttese. A teljes könyv most tart ~71 ezer szónál.
4. Valamint már régóta ígérgetek egy újabb stáblistát, ami halad is, és hamarosan az is fent lesz.
5. Végül pedig készíteni fogok egy új borítót a könyvnek, melyet feltölthetek nanowrimora, egyúttal lehet, hogy a blog háttere is meg fog változni.
6. A legvégső és legfontosabb hír pedig, hogy a negyedik rész címe hivatalosan is megváltozott. A z új címe: A csillag szigetek. A könyv eseményeinek haladása miatt döntöttem így, de főleg mert a régi címe már nem egészen fedte be a negyedik rész lényegét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése