Csak gondoltam ezt leírom, nehogy félre értsétek. :)
***
Az elveszett hercegnő-t már majdnem három éve írom kisebb-nagyobb megszakításokkal. Előtte is írtam már rövidebb "regényeket", illetve kis sztorikat, de Az elveszett hercegnő-t szeretem az első rendes hosszúságú könyvemnek mondani, melyet ki is szeretnék majd adatni. Lehet, hogy fogok később feltenni részleteket régebbi novelláimból is.
Most azonban azokról a könyveimről szeretnék beszélni, melyeket még csak tervezek megírni, vagy legfeljebb elkezdtem. Titeket melyik érdekel a legjobban? :)
Nem most látsz utoljára
Ezt szinte rögtön az Elveszett hercegnő után kitaláltam, hogy megírom, eredetileg azonban csak egy rövidebb blogos történet akart lenni. Aztán, mint legtöbbször, el kezdtem egyre bővebben kitalálni a sztori eseményeit, és egyre jobban megszerettem a történetet, így elhatároztam, hogy megírom egy rendes hosszúságú könyvbe, bár valószínűleg kissé blogos érzete lesz, mivel blog történet ötletnek indult.
Egy fiatal, tizenöt éves, életvidám lányról szól, aki azonnal beleszeret az új fiúba az osztályában. A fiú azonban rengeteg titkot őriz sötét múltjából, és csak nehezen tud megnyílni a lánynak. Amikor azonban úgy tűnik, végre minden tökéletes lehet, a két szerelmest szétválasztja a fiú múltja...
Még régebben készítettem hozzá egy könyvbemutatót is, bár most már, úgy gondolom, jobbra meg tudtam volna csinálni... :p
HOPE
Ezt a történetet nem rég találtam ki, csupán pár hónapja. Egyik nap azt gondoltam, hogy valami teljesen újat kell írnom, mint a Twilight vagy az Éhezők viadala, amitől felfigyelnek rám az emberek, de valami tényleg teljesen újat. Több napig egyfolytában azon törtem a fejem, hogy miről írhatnék, de természetesen, a jó ötletek nem így jönnek. Már nem is emlékszem hogyan, de egy pár hét múlva csak úgy, hirtelen beugrott egy ötlet. Persze, eleinte csak egy ötlet volt, és rengeteg hely a történetben üresen maradt, nem tudtam pár dolgot összekötni, egy-egy információt hogyan tegyek bele a történetbe, hogy értelmes legyen, stb. De mostanára már kezd kialakulni a kép. ;)
Világunkat Érzések uralják, akik közöttünk vannak a nap minden egyes percében, de mi nem látjuk őket, mert ők a Nyolcadik dimenzióban vannak. Csupán érezzük őket. Mindennek meg van az Érzése: Örömnek, Bánatnak, Önbizalomnak, Csalódásnak... De a három legfontosabb érzés a Hit, Remény, és a Szeretet. Hope, a Reménység Érzése egy fiatal lány, kinek minden vágya, hogy egy pillanatra belekukkanthasson az emberek világába, a Negyedik dimenzióba. Ott azonban senki sem védett a rossz érzésektől, így mikor Hope valóban elmegy az emberek közé, mi sem jobb és könnyebb cél a Félelem Érzésének, mint hogy örökre megszüntesse a reménységet a világon. Ez egy történet, melyet három időben olvashatunk: a múltban, a jelenben, valamint a jövőben.
Egyéb történet ötletek
Az év 365 napjában boldognak lenni
-- Igaz történet alapján --
Egy lány, ki több helyen élt már, mint bárki az ő korában. Egy lány, ki fantáziája segítségével létező minden fajta örömben és bánatban részt vett már. Egy lány, ki egyszerre él az álmaiban és a valóságban. Ugyanakkor egy teljesen átlagos lány, hiszen ez az én történetem, és én pont olyan vagyok, mint te. Csupán megtanultam mindig boldog lenni... hiszen ha a kis dolgokon szomorkodunk, mégis mikor örülhetünk, ha később csak még több rossz történik velünk?
Angyalszív
Ehhez a történethez tulajdonképpen még rendes tartalom sincs kitalálva, bár már több, mint egy éve jött az ötlet. A jövőben játszódik; a Föld szinte teljesen átalakult egy bizonyos harmadik világháború után. Egy ház azonban megmaradt még a régi időkből, kibírt minden háborút, ezért úgy sejtik, varázsereje lehet, és ne mernek a ház közelébe menni. A könyv egy fiúról szól, aki időközben rájön, hogy angyal, és különleges küldetése van a Földön. Ez egy keresztény, disztópikus könyv.
Míg viszont nem szeretsz és azután
Ezt a történetet nem rég találtam ki, ezért valószínűleg meg sem írom, ha mégis, nagyon soká, de kíváncsi vagyok, hogy érdekelne-e valakit. Ennek szintén nincs kitalálva a pontos tartalma. Az egész könyv Bleu szemszögéből van, aki egy átlagos lány, akár bármelyikünk. Szülei kiskorában elváltak, majd hamarosan apja meghalt, anyja pedig nagyvilági nőként sosem törődött vele igazán. Tíz éves korában véletlen megmenti egy nem éppen népszerű fiú életét, aki ezután beleszeret a lányba. Bleu le akarja rázni magáról a csendes jófiút, mondván hogy nem az ő típusa, az évek azonban gyorsan telnek, és a fiú még mindig szerelmes belé. Bleu élete egyre zavarosabb lesz, de időközben el kezd rájönni, hogy életében talán az egyik legbiztosabb pont az a fiú, akivel egyáltalán nem törődött egész életében.
Névtelen
Ehhez a könyvötlethez még cím sincs kitalálva, mégis leírom, mert elég jónak tűnik - legalábbis nekem - az ötlet, és lehet, hogy lesz belőle valami. A jövőben játszódik, mely társadalma két csoportra tagolódik: gazdagok és szegények. Ebben a társadalomban azonban az ember nem maga dönti el, hogy hova tartozik. Amelyik csoportba született, ott fogja leélni élete minden egyes napját. A Földet több száz emeletes házak rengetege fedi be, melyeknek tetejét a földről látni sem lehet. A két csoport teljesen külön él: a szegények lent, a gazdagok fent, az emeletes házak legfelső szintjein. A gazdagok dúskálnak a jólétben, a szegényeket azonban katonáknak képzik. A gazdagok ugyanis bármilyen jól meg is vannak, mégis folytonos háborúban vannak, és a szegényeket küldik egymás ellen háborúzni. A történet egy fiúról, és egy lányról szól, ez mégsem egy szerelmes történet. A lány azok közé a kevés emberek közé tartozik, akik el akarnak menni a gazdagok közül a szegényekhez, a fiú pedig azon kevesek közé, aki mindenáron meg akarja tudni, milyen a gazdagok közt élni.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése