Az elveszett hercegnő című könyv egy külön világban játszódik: Egy világban, ahol a csillagok uralkodnak. Abban a világban csak egy bolygó létezik, Loraenna, azt a világot is így hívják. Az elveszett hercegnő című könyv főként egy országban, Starlightban játszódik, hiszen a főszereplők onnan származnak, de időnként áttekintünk a környező országokba is: Bachnyába, Sam és Annie otthonába, valamint Naldajába, Jim otthonába. A harmadik rész szinte teljesen Bachnyában játszódik, amikor Lou visszaemlékezik a gyerek- és ifjúkorára. A negyedik részben pedig a főszereplők országról országra, földrészről földrészre vándorolnak, és még a mi világunkba is tehetünk egy betekintést a királynő által.
Loraenna világa valójában évekkel ezelőtt alakult, még egy másik könyvem által, amelynek Loraenna krónikái volt a címe, és bár csak egy kis novellát írtam meg ötletei közül, a fejemben csaknem húsz kötetes sorozat lett volna, amely végigviszi egy világ egész történelmét a megalakulásától fogva. Eredetileg azt a könyvemet írtam volna, az Elveszett hercegnő pedig csak egy kis ötlet volt, amihez ki kellett volna találnom egy külön világot, így gondoltam alapul veszem a már meglévő világomat. Később úgy alakult, hogy egy egész hosszú, négy részes könyv van készülőben Az elveszett hercegnőből, Loraenna krónikáit pedig már évekkel ezelőtt abbahagytam, bár azt a történetet is nagyon szerettem. Ha azonban mégis mindkét könyvet ki akarom majd adatni, a világ nevén kell majd változtatni, ugyanis Az elveszett hercegnő Loraennájának történelme, és néhány helyen elhelyezkedése is (például Az elveszett hercegnőben Starlight egy tengerparti ország rengeteg más ország mellett, Loraenna krónikáiban azonban csupán egy kis csillag alakú sziget) ütközik a Loraenna krónikáiban levő történelemmel. A név, és a főbb dolgok, mint a csillagokra és félcsillagokra vonatkozó dolgok azonban ugyanazok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése